Diákmunka egy kattintásra

http://skolikagnes.blog.hu/2018/01/08/diakmunka_egy_kattintasra

2017

Az év vége nem sikerült valami jól. Feltörték a weboldalamat, és most az összes képet le kellett törölni és újra feltölteni. Még nem végeztem vele, úgyhogy most nem valami szép az oldal:-(
Szerencsére a szöveges tartalom nem tűnt el, mert azt nem tudtam volna újra megírni:-((

Színezőkönyv - gyerekeknek

Hamarosan elkészül az első színezőfüzetem! Néhány rajzot láttam már belőle, szerintem nagyon klassz lesz.
A színező egyelőre csak online lesz elérhető, tehát le kell tölteni és kinyomtatni.
7-8 db  A4-es oldalból fog állni:-)
Árát még nem tudom, de egyelőre nem is lényeges!!!
A könyvet mindenki megkapja INGYEN, aki kéri!
Ez az akció június 4-ig fog tartani!
TEHÁT, aki ír egy emailt a skolikagnes@gmail.com email-címre neki elküldöm a füzetet, INGYEN!
A levél tárgyába annyit kérek írni, hogy : színezőfüzet
Akár már most is megírhatod a levelet, nehogy megfeledkezz róla!
Ha megérkezik, visszaigazolom, és amint megkapom a grafikustól a kiadványt, már küldöm is!

A csodatermő fa című mesébe beleolvashatsz a www.skolikagnes.hu weboldalon!
Ugyanitt a mesekönyveim, novelláskötetem is megvásárolható!

Hogyan lettem meseíró?

Hogyan lettem meseíró?

Hosszú történet, nem is nagyon emlékszem a kezdetekre.

Gyermekkori  emlékeimet megosztottam már az Anyám öröksége című írásomban.

Aztán a későbbiekről azt  tudom, hogy az általános iskolában, gimnáziumban ment a magyar nyelv és irodalom, fogalmazások jól sikerültek, de kb. ennyiben maradtunk.

Amikor kicsiny gyermekeimnek sok-sok verset, mesét kellett - nem kellett, nem muszájból csináltam- felolvasnom esténként, még akkor sem jutott eszembe, hogy én??? Ilyet???

Pontosabban Weöres Sándor verseit olvasva, sokszor gondoltam arra, hogy ezt hogy? Milyen tehetség kell, milyen ügyesség, milyen zsenialitás???

És még rajta kívül is volt néhány író, költő, akit én is kifejezetten szerettem olvasni a versei, meséi miatt.

Az első írásom 2000-2001 körül készült. Egy kiskutyáról szól, az ő első pár hónapjának a naplószerű leírása. Szóval én voltam a kicsi aranyszínű spániel kutyus.

Ő a mi első kutyánk volt, és az első néhány együtt töltött hónapot örökítettem meg a történetben.

Ezt a történetet aztán otthon kinyomtattam és elajándékoztam néhány barátomnak és a családomnak.

Ezzel körülbelül párhuzamosan készült egy másik írás.

Már élethelyzet, más szereplők, más stílus.

Tulajdonképpen szerelmi történet, de mégsem az, hiszen a fő téma nem a szerelem, hanem egy betegség, és a beteg gyerek életének alakulása.

Ez a két írás még nem jelent meg könyv alakban, az elsőt csak pár példányban kinyomtattam, de a második még úgy sem volt elérhető senki számára.

Sok-sok évre el is veszett, mert eltettem egy CD-re, ahol levédtem jelszóval, amit aztán elfelejtettem.

Most pár hónapja tudtam megfejteni a jelszót, és majd talán egyszer ez is bekerül egy könyvbe.

A kisregény megszületése utáni évek zűrösek, hogy finom legyek, nagyon zűrösek voltak. Sok-sok éven át a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy irogassak.

Aztán valamikor 2010 körül folytatódott a történet. Itt aztán felgyorsultak az események, mert amit írtam, megmutattam egy baráti társaságban, nekik tetszett, bíztattak, folytattam, megint tetszett, megint írtam és ez így ment. Persze most is csak egy darabig, de azért, 2010-re még visszatérek.

Szóval az úgy volt, hogy az óvónő nővérem megkért, hogy készítsek egy falvédőt a csoportszobájukba. Mindegy, hogy miről, gyerekeknek való legyen, mesés legyen, stb.

Sokat gondolkoztam, hogy milyen legyen? Mi legyen, ami mesés, gyerekes, meg tudom valósítani, jól fog kinézni és tetszeni fog a gyerekeknek.

Minden nem lehet rajta, de mi legyen a valami????

Aztán jött az ötlet a fával, na de mit teremjen? Hát teremjen sokfélét. De milyen ez már, hogy mindenféle van rajta? Hát csodafa...:-)

Ha csodafa, akkor varázsereje van? Igen! Akkor, készítsünk egy falvédőt és írjuk meg a mesét hozzá.

Szóval így kezdődött a következő fejezet.

Ebben az időben született a Csibemese is, mert ugye ekkor volt egy népes baromfiudvarom tyúkokkal, libákkal, kacsákkal, kotlóssal, tehát csak le kellett írni, amit látok, hallok a tyúkudvarban.

Persze kicsit kiszínezni, hogy érdekesebb legyen.

Aztán így született a mese a szétpukkadt retekről, aki a kertünkben nőtt, a bagolyról, akit mi neveltünk fel, a fenyőről, aki a kertünkben nőtt, a Szabóolló Tündérről, aki a varrós szobámban lakott. A csupa kék égről, csupa zöld fűről, ami az udvaromban körülvett, a vonatos mesék, gyermekkorom emlékeiből...és jöttek, jöttek, kívánkoztak a papírra egymás után.

Egészen addig, amíg újra nem következett be egy pár éves szünet.

Egy új élethelyzettel, új országgal, új körülményekkel, honvággyal kevert boldogsággal, hiányérzettel és kiteljesedéssel, egy teljes zűrzavarral, amit évekbe telt míg helyre raktam a fejemben.

Még a külföldre költözésem előtt elküldtem néhány írásomat egy országos hírű írónak, aki  szerint érdemes lett volna könyvbe szerkeszteni az írásokat. Csakhogy erre, akkor nekem sem pénzem, sem tudásom nem volt....

Ezekben az években kötöttem közelebbi ismeretséget egy közösségi oldallal. Mivel ez nem a reklám helye, nevezzük f-nek :-)

Olvasgattam, és ha már ott voltam írogattam is. Először csak rövid kommenteket, aztán hosszabb gondolatsorokat az élet folyásáról és a mindennapokról.

Itt aztán azt vettem észre, hogy sok embernek tetszik amit írok, és ahogy írom, és általában a témák is.

Azok mondjuk nem mindig, mert a véleményemet nem rejtettem véka alá, és nem volt a véka alatt a politikai hovatartozásom sem. És ugye itt kilőttem néhány "rajongót" a sorból.

Ami egyáltalán nem zavart, mert nem azért írtam, hogy szimpatizánsokat gyűjtsek és nem is azért, hogy ne gyűjtsek. Viszont aki azért szeret vagy nem szeret, mert oda tartozom ahova, az akkor inkább ne is szeressen. A tündérmesében nincs jobb és baloldal, nem azért izgalmas és érdekes...

Szóval itt gyorsultak fel aztán az események, és mivel anyagilag is jobban álltunk, mint régebben, megint előjött a gondolataimban a könyvkiadás.

Innen pedig már sokaknak ismerős a történet.

Kerestem egy megfizethető kiadót, összerendeztem egy kötetben az "első írói korszakomban" ( jáj de nagyképűűűűű szöveg...:-) készült írásokat, és vártam a postást:-)

Persze előtte leperkáltam a kiadónak egy kevés lóvécskát.

Ezt azért kellett, mert nem vagyok még (!) olyan nagy nevű író, akinek a műveiért sorban állnak a nagy magyar kiadók és örömmel kiadják úgy, hogy írócskának egy vasába sem kerül.

Nem, sajnos nagyon nem vagyok ilyen, tehát zsebre ment a játék, és még mindig arra megy.

És szerintem amíg világ a világ és fogok könyveket készíteni, mindig én magam kell, hogy finanszírozzam. Hacsak....nem találok ki valami nagyot és ütőset...Amire azért nem sok esély van.

Szóval így. Így volt, s így lesz.

Legközelebb egy mondókás könyv a cseppeknek, és egy kikapcsolódós-szórakoztatós-múltbarévedős a felnőtteknek.

Hogy hogyan is készülnek, arról egy újabb blog-mesében számolok be.

Utóirat: ez a visszaemlékezés 2016 elején született. Azóta megjelent a novelláskötet, és a mondókáskönyv is :-)
www.skolikagnes.hu

Amikor a kezemmel főzök....:-)

Amikor a kezemmel főzök, de az eszemmel nem…

Néha –nagy ritkán– szoktam olyan vacsorát készíteni, hogy valamilyen húst veszek, és arra teszek egy boltban kapható úgynevezett zacskós porkeveréket. Többféle cég is forgalmaz ilyet, olyan, mint a zacskós leves, csak ehhez tejszínt, tejet, vagy mást kell tenni – amit a recept előír–, összeforralni és rátenni a megpuhult husira.

Az egyik ilyen nevezetes alkalomkor elővettem az épp szimpatikus zacskót, és elkezdtem olvasni a hátulján, hogy mit, hogyan, s merre.

Közben szólt a tévé, és még közben beszélgettünk is, szóval ezer felé kellett figyelni.

Megpároltam a hús az egyik serpenyőben, a másikban pedig a zacskós porhoz készítettem a dolgokat.

Kicsi olajon hagymát, szalonnát kellett pirítani, arra a zacskó tartalmát, majd tejszínt önteni, aztán rá a husira, és betolni az egész cuccost a sütőbe.

Nosza pirult a hagyma, sült a szalonna zsírja kifele, a híradóban éppen valamelyik aktuális téma volt napirenden, a férjem pedig a munkahelyi élményeit mesélte.

Én pedig kavartam, szeleteltem, tűzállót vajaztam serényen. Amikor a hús kellően puha volt, és a hagymás szalonnás történet is jónak látszott, ráöntöttem a tejszínt,és a vizet,  közben rá-rá pillantottam a zacskóra, nehogy elrontsak valamit. Az egész motyót beleöntöttem a tűzállóba, és betoltam a gondosan előmelegített sütőbe. Innentől már csak várni kellett, hogy megpiruljon a kaja, és már kész is.

Ennél a pontnál átsuhant az agyamon egy gondolat, hogy talán több vizet öntöttem a szószra, mert szokatlanul hígnak láttam, de gondoltam semmi baj, majd elpárolog és jó lesz az.

Amíg a kaja a sütőben volt,  eltakarítottam a romokat a konyhapultról. Vágódeszka, kés, lapát, kanál, stb. a mosogatóba, a vaj a hűtőbe, a porkeverékes zacskó a szemétbe készült.

Felemeltem a zacskót, ami gyanúsan nehéznek bizonyult, és akkor jött a felismerés: annyira olvastam a hátulján a receptet, és közben tévéztem, és közben beszélgettem, hogy nem öntöttem bele a zacskó tartalmát a serpenyőbe!!! Megcsináltam a tejszínes szószos kaját a porkeverék nélkül…Hát ezért volt híg az öntet, nem azért mert sok vizet tettem bele…:-D

Na innentől vált igazán izgalmassá az esti program, hiszen nem tudtam, milyen lesz a szószos kaja szósz nélkül…? A teli zacskót egy óvatlan pillanatban visszacsempésztem a szekrénybe, és mint aki jól végezte a dolgát, leültem, és vártam hogy elkészüljön a vacsoraJ

Közben persze azon agyaltam, hogy mit mondok majd, ha nagyon nem fog hasonlítani a szósztalan történet ahhoz, ami az emlékeinkben él erről a kajáról…?

Mentő ötletként eszembe jutott, hogy teszek reszelt sajtot a tetejére, valamit talán enyhít a helyzet nyomorúságán.

A vacsora lassan el is készült, és ahhoz képest, hogy az egyik leglényegesebb hozzávaló nem került bele, egészen ehető lett. És így legalább nem ettünk mesterséges színezékekkel és adalékanyagokkal dúsított porkészítményt.

Frissítés 1.2

Az elmúlt évben ezen a  blogon kívül sok más oldalon is találkozhattok velem.
Az egyik hely a weboldalam, ahol a könyveimet mutatom be, és a könyvekkel kapcsolatos eseményekről írok:
www.skolikagnes.hu

Ezen kívül a blog.hu-n van egy blogom, ahol gyerekeknek szóló történeteket, gyerekekkel kapcsolatos cikkeket, riportokat olvashattok:
www.torpokelete.blog.hu

A másik blog.hu oldalamon pedig felnőtteknek szóló cikkeket, novelláimat, interjúkat talál a Nagyérdemű:-)
www.skolikagnes.blog.hu

Frissítés

Hamarosan jövök friss hírekkel, kézimunkákkal, könyvekkel, beszámolókkal.