2017. május 23., kedd

Színezőkönyv - gyerekeknek


Hamarosan elkészül az első színezőfüzetem! Néhány rajzot láttam már belőle, szerintem nagyon klassz lesz.
A színező egyelőre csak online lesz elérhető, tehát le kell tölteni és kinyomtatni.
7-8 db  A4-es oldalból fog állni:-)
Árát még nem tudom, de egyelőre nem is lényeges!!!
A könyvet mindenki megkapja INGYEN, aki kéri!
Ez az akció június végéig fog tartani!
TEHÁT, aki ír egy emailt a skolikagnes@gmail.com email-címre neki elküldöm a füzetet, INGYEN!
A levél tárgyába annyit kérek írni, hogy : színezőfüzet
Akár már most is megírhatod a levelet, nehogy megfeledkezz róla!
Ha megérkezik, visszaigazolom, és amint megkapom a grafikustól a kiadványt, már küldöm is!

A csodatermő fa című mesébe beleolvashatsz a www.skolikagnes.hu weboldalon!
Ugyanitt a mesekönyveim, novelláskötetem is megvásárolható!


2017. május 15., hétfő

Hogyan lettem meseíró?


Hogyan lettem meseíró?



Hosszú történet, nem is nagyon emlékszem a kezdetekre.

Gyermekkori  emlékeimet megosztottam már az Anyám öröksége című írásomban.

Aztán a későbbiekről azt  tudom, hogy az általános iskolában, gimnáziumban ment a magyar nyelv és irodalom, fogalmazások jól sikerültek, de kb. ennyiben maradtunk.

Amikor kicsiny gyermekeimnek sok-sok verset, mesét kellett - nem kellett, nem muszájból csináltam- felolvasnom esténként, még akkor sem jutott eszembe, hogy én??? Ilyet???

Pontosabban Weöres Sándor verseit olvasva, sokszor gondoltam arra, hogy ezt hogy? Milyen tehetség kell, milyen ügyesség, milyen zsenialitás???

És még rajta kívül is volt néhány író, költő, akit én is kifejezetten szerettem olvasni a versei, meséi miatt.

Az első írásom 2000-2001 körül készült. Egy kiskutyáról szól, az ő első pár hónapjának a naplószerű leírása. Szóval én voltam a kicsi aranyszínű spániel kutyus.

Ő a mi első kutyánk volt, és az első néhány együtt töltött hónapot örökítettem meg a történetben.

Ezt a történetet aztán otthon kinyomtattam és elajándékoztam néhány barátomnak és a családomnak.

Ezzel körülbelül párhuzamosan készült egy másik írás.

Már élethelyzet, más szereplők, más stílus.

Tulajdonképpen szerelmi történet, de mégsem az, hiszen a fő téma nem a szerelem, hanem egy betegség, és a beteg gyerek életének alakulása.

Ez a két írás még nem jelent meg könyv alakban, az elsőt csak pár példányban kinyomtattam, de a második még úgy sem volt elérhető senki számára.

Sok-sok évre el is veszett, mert eltettem egy CD-re, ahol levédtem jelszóval, amit aztán elfelejtettem.

Most pár hónapja tudtam megfejteni a jelszót, és majd talán egyszer ez is bekerül egy könyvbe.

A kisregény megszületése utáni évek zűrösek, hogy finom legyek, nagyon zűrösek voltak. Sok-sok éven át a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy irogassak.

Aztán valamikor 2010 körül folytatódott a történet. Itt aztán felgyorsultak az események, mert amit írtam, megmutattam egy baráti társaságban, nekik tetszett, bíztattak, folytattam, megint tetszett, megint írtam és ez így ment. Persze most is csak egy darabig, de azért, 2010-re még visszatérek.

Szóval az úgy volt, hogy az óvónő nővérem megkért, hogy készítsek egy falvédőt a csoportszobájukba. Mindegy, hogy miről, gyerekeknek való legyen, mesés legyen, stb.

Sokat gondolkoztam, hogy milyen legyen? Mi legyen, ami mesés, gyerekes, meg tudom valósítani, jól fog kinézni és tetszeni fog a gyerekeknek.

Minden nem lehet rajta, de mi legyen a valami????

Aztán jött az ötlet a fával, na de mit teremjen? Hát teremjen sokfélét. De milyen ez már, hogy mindenféle van rajta? Hát csodafa...:-)

Ha csodafa, akkor varázsereje van? Igen! Akkor, készítsünk egy falvédőt és írjuk meg a mesét hozzá.

Szóval így kezdődött a következő fejezet.

Ebben az időben született a Csibemese is, mert ugye ekkor volt egy népes baromfiudvarom tyúkokkal, libákkal, kacsákkal, kotlóssal, tehát csak le kellett írni, amit látok, hallok a tyúkudvarban.

Persze kicsit kiszínezni, hogy érdekesebb legyen.

Aztán így született a mese a szétpukkadt retekről, aki a kertünkben nőtt, a bagolyról, akit mi neveltünk fel, a fenyőről, aki a kertünkben nőtt, a Szabóolló Tündérről, aki a varrós szobámban lakott. A csupa kék égről, csupa zöld fűről, ami az udvaromban körülvett, a vonatos mesék, gyermekkorom emlékeiből...és jöttek, jöttek, kívánkoztak a papírra egymás után.

Egészen addig, amíg újra nem következett be egy pár éves szünet.

Egy új élethelyzettel, új országgal, új körülményekkel, honvággyal kevert boldogsággal, hiányérzettel és kiteljesedéssel, egy teljes zűrzavarral, amit évekbe telt míg helyre raktam a fejemben.



Még a külföldre költözésem előtt elküldtem néhány írásomat egy országos hírű írónak, aki  szerint érdemes lett volna könyvbe szerkeszteni az írásokat. Csakhogy erre, akkor nekem sem pénzem, sem tudásom nem volt....

Ezekben az években kötöttem közelebbi ismeretséget egy közösségi oldallal. Mivel ez nem a reklám helye, nevezzük f-nek :-)

Olvasgattam, és ha már ott voltam írogattam is. Először csak rövid kommenteket, aztán hosszabb gondolatsorokat az élet folyásáról és a mindennapokról.

Itt aztán azt vettem észre, hogy sok embernek tetszik amit írok, és ahogy írom, és általában a témák is.



Azok mondjuk nem mindig, mert a véleményemet nem rejtettem véka alá, és nem volt a véka alatt a politikai hovatartozásom sem. És ugye itt kilőttem néhány "rajongót" a sorból.

Ami egyáltalán nem zavart, mert nem azért írtam, hogy szimpatizánsokat gyűjtsek és nem is azért, hogy ne gyűjtsek. Viszont aki azért szeret vagy nem szeret, mert oda tartozom ahova, az akkor inkább ne is szeressen. A tündérmesében nincs jobb és baloldal, nem azért izgalmas és érdekes...

Szóval itt gyorsultak fel aztán az események, és mivel anyagilag is jobban álltunk, mint régebben, megint előjött a gondolataimban a könyvkiadás.

Innen pedig már sokaknak ismerős a történet.

Kerestem egy megfizethető kiadót, összerendeztem egy kötetben az "első írói korszakomban" ( jáj de nagyképűűűűű szöveg...:-) készült írásokat, és vártam a postást:-)

Persze előtte leperkáltam a kiadónak egy kevés lóvécskát.

Ezt azért kellett, mert nem vagyok még (!) olyan nagy nevű író, akinek a műveiért sorban állnak a nagy magyar kiadók és örömmel kiadják úgy, hogy írócskának egy vasába sem kerül.

Nem, sajnos nagyon nem vagyok ilyen, tehát zsebre ment a játék, és még mindig arra megy.

És szerintem amíg világ a világ és fogok könyveket készíteni, mindig én magam kell, hogy finanszírozzam. Hacsak....nem találok ki valami nagyot és ütőset...Amire azért nem sok esély van.

Szóval így. Így volt, s így lesz.

Legközelebb egy mondókás könyv a cseppeknek, és egy kikapcsolódós-szórakoztatós-múltbarévedős a felnőtteknek.

Hogy hogyan is készülnek, arról egy újabb blog-mesében számolok be.




Utóirat: ez a visszaemlékezés 2016 elején született. Azóta megjelent a novelláskötet, és a mondókáskönyv is :-)
www.skolikagnes.hu


2017. május 11., csütörtök

Amikor a kezemmel főzök....:-)


Amikor a kezemmel főzök, de az eszemmel nem…



Néha –nagy ritkán– szoktam olyan vacsorát készíteni, hogy valamilyen húst veszek, és arra teszek egy boltban kapható úgynevezett zacskós porkeveréket. Többféle cég is forgalmaz ilyet, olyan, mint a zacskós leves, csak ehhez tejszínt, tejet, vagy mást kell tenni – amit a recept előír–, összeforralni és rátenni a megpuhult husira.

Az egyik ilyen nevezetes alkalomkor elővettem az épp szimpatikus zacskót, és elkezdtem olvasni a hátulján, hogy mit, hogyan, s merre.

Közben szólt a tévé, és még közben beszélgettünk is, szóval ezer felé kellett figyelni.

Megpároltam a hús az egyik serpenyőben, a másikban pedig a zacskós porhoz készítettem a dolgokat.

Kicsi olajon hagymát, szalonnát kellett pirítani, arra a zacskó tartalmát, majd tejszínt önteni, aztán rá a husira, és betolni az egész cuccost a sütőbe.

Nosza pirult a hagyma, sült a szalonna zsírja kifele, a híradóban éppen valamelyik aktuális téma volt napirenden, a férjem pedig a munkahelyi élményeit mesélte.

Én pedig kavartam, szeleteltem, tűzállót vajaztam serényen. Amikor a hús kellően puha volt, és a hagymás szalonnás történet is jónak látszott, ráöntöttem a tejszínt,és a vizet,  közben rá-rá pillantottam a zacskóra, nehogy elrontsak valamit. Az egész motyót beleöntöttem a tűzállóba, és betoltam a gondosan előmelegített sütőbe. Innentől már csak várni kellett, hogy megpiruljon a kaja, és már kész is.


Ennél a pontnál átsuhant az agyamon egy gondolat, hogy talán több vizet öntöttem a szószra, mert szokatlanul hígnak láttam, de gondoltam semmi baj, majd elpárolog és jó lesz az.

Amíg a kaja a sütőben volt,  eltakarítottam a romokat a konyhapultról. Vágódeszka, kés, lapát, kanál, stb. a mosogatóba, a vaj a hűtőbe, a porkeverékes zacskó a szemétbe készült.

Felemeltem a zacskót, ami gyanúsan nehéznek bizonyult, és akkor jött a felismerés: annyira olvastam a hátulján a receptet, és közben tévéztem, és közben beszélgettem, hogy nem öntöttem bele a zacskó tartalmát a serpenyőbe!!! Megcsináltam a tejszínes szószos kaját a porkeverék nélkül…Hát ezért volt híg az öntet, nem azért mert sok vizet tettem bele…:-D

Na innentől vált igazán izgalmassá az esti program, hiszen nem tudtam, milyen lesz a szószos kaja szósz nélkül…? A teli zacskót egy óvatlan pillanatban visszacsempésztem a szekrénybe, és mint aki jól végezte a dolgát, leültem, és vártam hogy elkészüljön a vacsoraJ

Közben persze azon agyaltam, hogy mit mondok majd, ha nagyon nem fog hasonlítani a szósztalan történet ahhoz, ami az emlékeinkben él erről a kajáról…?

Mentő ötletként eszembe jutott, hogy teszek reszelt sajtot a tetejére, valamit talán enyhít a helyzet nyomorúságán.

A vacsora lassan el is készült, és ahhoz képest, hogy az egyik leglényegesebb hozzávaló nem került bele, egészen ehető lett. És így legalább nem ettünk mesterséges színezékekkel és adalékanyagokkal dúsított porkészítményt.


2017. május 9., kedd

Frissítés 1.2

Az elmúlt évben ezen a  blogon kívül sok más oldalon is találkozhattok velem.
Az egyik hely a weboldalam, ahol a könyveimet mutatom be, és a könyvekkel kapcsolatos eseményekről írok:
www.skolikagnes.hu

Ezen kívül a blog.hu-n van egy blogom, ahol gyerekeknek szóló történeteket, gyerekekkel kapcsolatos cikkeket, riportokat olvashattok:
www.torpokelete.blog.hu

A másik blog.hu oldalamon pedig felnőtteknek szóló cikkeket, novelláimat, interjúkat talál a Nagyérdemű:-)
www.skolikagnes.blog.hu






2017. május 7., vasárnap

Frissítés

Hamarosan jövök friss hírekkel, kézimunkákkal, könyvekkel, beszámolókkal.


2014. január 28., kedd

Néhány mondat a németországi közlekedésről





Mi egy olyan helyen lakunk, ahol több kisváros van egymás mellett, olyan távolságra, hogy akár gyalog is át lehet menni egyikből a másikba.
Ezek a városkák néhány 10 000 lakosúak lehetnek.
A városkákat összekötő országúton is vannak közlekedési lámpák, gyalogátkelőhelyek stb.
A városokban is sok gyalogátkelőhely van, és a városban és az országút mentén is olyanok ezek a zebrák ( igazából zebra nincs, csak egy pár vonalas jelzés), hogy lámpa is van mindenhol amit a gyalogosok irányítanak. ( pontos nevét nem tudomJ)
Vannak persze olyan gyalogátkelőhelyek is ahol nincs lámpa.
MINDEGYIK lehetőségnél nagyon fontos: a gyalogosnak minden esetben elsőbbsége van.
Én azt szoktam mondani, hogy ha csak ránéz a zebrára, már akkor MEG KELL ÁLLNI az autósnak.
Itt nagyon keményen büntetnek a gyalogos gázolásért, főleg ha ez gyalogátkelőn történik….Nyilván ez is visszafogó erő, meg azért itt talán jobban betartják a szabályokat, mint pl. Magyarországon.
Itt simán elengedik a kis 6-7 éves gyerekeket iskolába egyedül, mert tudnak közlekedni és az autósok is figyelmesek.
Nem egyszer láttam már, hogy a zebrához érve körülnéznek, felemelik a jobb kezüket, ezzel jelezvén hogy várj, most én megyek át….Olyan aranyosakJ
Itt sok pici, óvodás gyerek jár pl. rollerrel, vagy kis bicajjal oviba. A nagyon kicsiket a szülő gyalog kíséri, a nagyobbakat kerékpárral.
Persze mondanom sem kell, nagyon sok helyen van lehetőség a kerékpáros –biztonságos!!!-közlekedésre.
De kerékpárral megy sok felnőtt is dolgozni, akár 5-10 km-re is. Télen, és esőben is…
Van, aki sima utcai ruhában, vannak viszont akik kerékpáros öltözetben mennek, és a munkahelyen öltöznek át. A munkahelyek többségén van lehetőség zuhanyozni is a bicajozás után, munkakezdés előtt…
Sebességhatárok:
Országúton 70 -legalábbis itt ahol én közlekedem a kisvároskák között-, de minden kereszteződés előtt, akár lámpás, akár nem, 50-re kell lassítani. aki elfelejti, kap fotót, hogy mindig emlékezzen…J
Aztán nagyon sok helyen kell 30-cal menni! Olyan helyeken ahol fokozott óvatossággal kell közlekedni, vagy ahol szűk az úttest, stb.
Ezt, hogy őszinte legyek elég nehéz volt megszokni, de muszáj volt, ha nem akartam fotót kapniJ
Persze lehet száguldozni is, de azt is csak módjávalJ  Nagyon sok autópálya van, sok autóút, ahol lehet gyorsabban haladni, de itt is óvatosan. Ezeken az utakon azért már vannak durva balesetekL
Annak ellenére, hogy fényképezőgépek ott is vannak sűrűn, amiket mondjuk én észre sem vennék, mert a többsége nem úgy néz ki mint egy telepített fotómasinaJ)
A saját tapasztalatom az, hogy az autósok nagyon udvariasak, nem tolakodnak, nem tolnak le az útról, nem mutogatnak.
Azok sem taplók, akiknek szép nagy terepjáró, vagy több 10 millás autó van a fenekük alatt…
(Nagykanizsán, a legutóbbi látogatásunk alkalmával is beintett egy nagy fekete autós…holott mi közlekedtünk szabályosan, csak az ő kocsija nagyobb voltJ)
Ami nagyon furcsa, az az, hogy a városokban sok helyen, a magyar logikának teljesen ellentmondóan, jobb kéz szabály van. Ezt az úttestre, a kereszteződésbe festett négyzettel jelzik….Tehát megyek akár egy széles, „főútnak” látszó úton, és egyszer csak egy mellékutcából kihajtanak elém, mert nekik van elsőbbségük…Persze nem mint az őrültek, mert számítanak arra, hogy aki a másik úton jön, esetleg elbambul és nem lassít a kereszteződéshez érveJ
Nagyon sok helyen, szűk utcákban is lehet parkolni mindkét oldalon. Itt csak az szokott problémát okozni, ha mindkét irányból  jön autó…mert ugye ezek sem egyirányú utcák.
Ilyenkor kölcsönös udvariasságnak kell következnie és megtalálni egy csepp helyen ahova beférünk amíg a másik elhalad. Mondjuk ezt egy több mint 4 m  hosszú Dacia Logannal néha elég nehéz kivitelezniJ
Parkolási lehetőség amúgy sok van, ebből kevés az ingyenes, de van ahol pl. fél óra időtartamra lehet ingyen parkolni, aztán vannak fizetős utcai parkolók, parkolóházak, ezek általában vagy lefelé vagy felfelé terjeszkednek. Mindkettőt utálom, mert csigavonalban kell menni a szűk utakon…L és ugye nem Smart-tal járok…J ( a Smart  kb. Kis-Polski méret)
Üzletek, magánházak előtt-mellett vannak saját parkolók, itt táblával jelzik, hogy melyik üzleté a parkoló, vagy mi a kocsi rendszáma aki oda beállhat. Vagy csak odaírják, hogy a lakók számára. És aki nem ott lakik, de odaparkol, az lehet hogy amire visszamegy a kocsihoz, már nem találja ottJ
Ennyi jutott hirtelen eszembe.
Én annak ellenére, hogy itt sokkal nagyobb a forgalom, mint ahol én otthon vezetni szoktam, sokkal több a tábla, lámpa, zebra, fényképezőgép, odahaza, nagyon gyorsan megszoktam.
Ja…és ha valaki egy üveg sört megiszik azért még nem veszik le a fejét…csak ha balesetet okozJ))

 http://de.wikipedia.org/wiki/Esslingen_am_Neckar

2014. január 12., vasárnap

A nap híre: WC-pucolás közben verték félholtra.

2011. április 16., 17:55
Súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy férfi egy zalai megyei faluban.
Este 8 óra után éppen az udvari árnyékszéket tisztította, amikor a szomszédai karókkal estek neki, mert betörőnek hitték.
-Semmiféle zajt nem hallottunk csak a lámpa fényét láttuk imbolyogni a szomszéd ház udvarán. Amikor kiszóltam, hogy ki az, nem válaszolt senki.-meséli a történetet az egyik "elkövető".- Perceken keresztül figyeltünk, zajt nem hallottunk, csak a lámpa fényét láttuk a szomszéd udvarában. Odalopóztunk és két darab bottal ütni kezdtük a betörőnek vélt egyént, és csak amikor megszólalt, akkor jöttünk rá, hogy hiszen ez a Jóska, a szomszéd Mariska néni fia...!
Akkor még nem értettük, mit keres este 8 után, lámpával az udvaron, csak amikor a szarral teli vödör tartalma a lábamra ömlött, akkor jöttünk rá a dolog lényegére...
Elnézést kérünk minden érintettől!
A dolog tanulsága: jobb egy vödör szar a szomszédtól, mint egy félholtra vert betörő. Az utóbbiért börtön jár, az előbbitől csak a gatyám lesz büdös.
( és a betörőről nem lett volna kedvem féligigaz mesét írni) :-)))