2011. november 24., csütörtök

A kék színű vödrök esete a takarítószemélyzettel

2 héttel ezelőtt a fejembe vettem, hogy lemosom az ajtókat az egyik lakásban. Ehhez kértem ( emailen) egy vödröt a tulajtól. Azt írta vissza, ott lesz a vödör amikor megyek.
Nagy elszántsággal meg is érkeztem, egy vidám csütörtöki napon, és előbb sorra vettem a "Grundreinigungot" az alaptakarítást.: fürdő+WC, portörlés, porszívózás, felmosás.
Ezután kezdtem keresni a vödröt.
A lakásban nem találtam, de a tetőteraszon ( legfelső lakás, hatalmas füves, dísznövényes tetőterasszal) megláttam egy nagy kék vödröt. Gondoltam, biztosan ő az...:-)
Kimentem érte, hát volt meglepi, mert a kivül egészen rendesen kinéző vödör belül csupa szutyok volt: virágföld, száraz levelek stb. volt benne.
Tehát ez egy kerti vödör...
Sebaj gondoltam, ez egy takarítónőnek nem lehet leküzdhetetlen probléma: bevittem és szépen kipuceráltam.
Félig engedtem vízzel, és célba vettem az első ajtót, ami a legközelebb volt, a bejárati ajtót.
( a történet további részéhez fontos, hogy az előszoba fapadlós)
Nekiálltam az ecetes tiszítószerrel sikálni az ajtót, ügyet sem vetve a vödörre.Kb. 5 percig csak az ajtóval foglalkoztam, majd mentem a vödörhöz tiszta vízért.
Igenám, de addigra a tiszta víz egy része elárasztotta az előszobát....mert a kerti vödör azon túl, hogy kerti, még lyukas is volt....
Na gyorsan rongy szanaszét dob, vödör bevisz a kád fölé, hogy a maradék oda menjen.
Aztán előszobafelmosás és kicsi bosszankodás. Nem nagy, mert ezek a történetek inkább megnevettetnek, minthogy dühöngjek miattuk:-) ( meg legalább van téma a blogban)
Este már itthon nekiültem levelet írni nekik. Mivel ugye kissé hézagos ( szakadékos) a nyelvtudásom, kb. 3 órába tellett a 2 mondat:  a vödör lyukas volt. STOP. legközelebb viszek magammal vödröt. STOP.
Na ma reggel újult erővel és lelkesedéssel, kezemben a kicsi kék vödörrel elindultam  a színhely felé.
Amint beléptem az előszobába megláttam egy kicsi KÉK vödröt, ami csak rám várt....:-)))
Legalábbis akkor még azt hittem....
Na gondoltam csudajó nekem, a nagy kék lyukas vödör helyett most van két kicsi kék vödröm, tehát akár mindkét kezem külön vödörben dolgozhat:-))
Takarítás után aztán előkaptam az ottani vödröt, gondoltam használódjon az, ne az enyém.
Hatalmas volt az örömöm, amikor kiderül: NEM lyukas!!!:-))
Szépen tettem bele vizet, mentem ajtót mosni. Amikor elhasználódott a víz, gondoltam teszek bele másikat.
Bevittem a fürdőbe a vödröt és.....................................
Kiszakadt a hülye füle a helyéről, a vödör leesett, elrepedt és az össze víz a járólapra folyt.....:-((((
Én pedig itt álltam a tócsa közepén, a kezemben a vödörfüllel és akkor már tényleg nem tudtam hogy nevessek vagy sírjak....
Meg van átkozva ez az ajtómosás, annyi szent.....
És ekkor főszerepet kapott a saját kicsi kék vödröm. Aminek a segítségével végül le tudtam mosni az ajtókat, úgyhogy most olyan ecetszag terjeng a lakásban, hogy szerintem estére tele lesz muslincával:-))))))))
És sajnos szegény vödröt ott hagytam az helyett, amit sikerült hsználhatatlanná tenni....
Úgyhogy most egy kis kék vödörrel szegényebb, de egy blogbejegyzéssel gazdagabb vagyok:-))









.







4 megjegyzés:

Jolimama írta...

Már épprn kérdezni akarta, hogy mostanában nem irsz?
Ezek a történetek egy majdani könyvben szerepelhetnek, aminek akár azt a címet is adhatnád, hogy
Egy takarítónő naplója:-) Visszaolvasva is meg fogod mosolyogni, az biztos.
Mondjuk a sok víz feltörlése Neked biztos nem volt mosolyogni való.

nöné írta...

Bocsánat, de jót kuncogtam magamban.
És ahogy Jolimama írja, Te bizonyára nem kucogtál a vödörnyi víz feltörlése közben.
Na és persze a jól bevált magyar spórolós tisztítási szokást alkalmaztad, semmi csodaszer, csak a jól bevált ecetes víz:o) Csodákra képes, az már bizony igaz.

mmama írta...

:-))
Remélem levontad a tanulságot !
Mindig legyen nálad egy kicsi kék vödör , abból baj nem lehet , sőt:-))
Egyébként én is ecetes vízzel tisztítom a külső ablakokat, azt mondják nem piszkítja be a légy az ecet szag elűzi.

Skolik Ágnes írta...

Annyit helyesbítek, hogy itt lehet kapni olyan tisztítószert, ami ecetet tartalmaz. Azzal takarítottam:-) Ha jól gondolom akkor a DM-ben is van ez a szer, mert magyarul rá van írva a használati utasítás:-)
Igen mmama, lassan minden hordanom kell magammal:kik kék vödröt, ócska fogkefét, penészölőszert, albaktörlőrongyot...mert ugye nem mindenhol van. És ha nincs akkor is kiakadnak ha nem lesz tiszta....Lasan egy olyan takarítókocsit fogok magam után húzni...:-)